/* MB Saját

2011. május 28., szombat

Az útról - dióhéjban

Az elmúlt hetekben rá kellett jönnöm, hogy sokan nem hallottak még az útról, ill. arról, hogy pontosan mi is ez. Hogy nekik se kelljen a világhálót végigkeresniük (bár találat rengeteg lenne), röviden összefoglalnám a legszükségesebb tudnivalókat.


A történet úgy szűk 2000 évvel ezelőtt kezdődött Jézus egyik tanítványával, Jakabbal. A hiedelmek szerint Jakab apostol Jézus halála után Hispániában térített, majd visszatért Jeruzsálembe, ahol belőle vált az első vértanú. A legenda szerint teste kalandos úton jutott el a mai Spanyolországba, Santiago de Compostela területére, ahol 800 évig háborítatlanul nyugodott.

A IX. század végén emeltek először egy kápolnát a megtalált sír fölé, amit aztán a XI. században egy bazilika követett. Ez a bazilika átalakítva, de a mai napig áll.

A középkorban Santiago egyre fontosabb búcsújáró hely lett, mint a három legfontosabb keresztény zarándokút egyike (Róma és Jeruzsálem mellett). A búcsújárás fénykora a XII–XVI. század volt, a zarándokutak behálózták Európát (hiszen akkor a zarándoklat a saját portán kezdődött és ért véget).

A középkor végétől fokozatosan csökkent az út jelentősége, ami egészen az 1980-as évekig tartott (1978-ban 13 zarándok érkezett Santiagoba...). Az 1980-as évek második felében fordult meg a csökkenő tendencia, azóta évről-évre folyamatosan nő a zarándokok száma. Különösen igaz ez a szent évekre, amilyen 2010 is volt. Ekkor a hírek szerint 270 000 (egész pontosan 272 703) zarándokot számoltak (úgyhogy biztos nem leszünk egyedül mi sem). Megváltozott az útra kelők motivációja is, kizárólag vallási okot a tavalyi évben a zarándokok 55%-a jelölt meg (vallási és kulturális 40%, kulturális 5%).

Az út 1993-tól a világörökség része.

A mai zarándokok is változatos utakon jutnak el Santiagoba. Többségük, közel 70%-uk a francia utat választja, ami a francia-spanyol határtól tart Santiago felé (mi is ezen fogunk menni). Természetesen nem mindenki megy végig a teljes hosszán, közbenső pontokról is el lehet indulni. A megtett utat a zarándok igazolványba, a credential-ba gyűjtött pecsétek igazolják. Ez az igazolvány biztosítja az út mentén található zarándokszállások igénybevehetőségét is.

A zarándoklatról hivatalos igazolást (compostela) is kap az, aki teljesít két feltételt: egyrészt vallási célból vesz részt a zarándoklaton, másrészt az utolsó 100 km-t gyalog vagy lóháton kell megtennie; a kerékpárral közlekedőknek 200 km a minimum táv. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, és csak a kötelező részt teszik meg; tavaly a zarándokok majdnem 25%-a tett így.

Arról, hogy pontosan milyen is a zarándok lét manapság, reményeim szerint az elkövetkező napokban-hetekben be fogok számolni.

Ha többet szeretnél tudni Szent Jakabról és a zarándoklatokról, ezeken a címeken (is) találsz további infót: Szent Jakab apostol; A Santiago de Compostelai zarándokút; Szent Jakab nyomában: a zarándoklatok története I.rész; II. rész; III. rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése