Ebbol persze rogton kovetkezik, hogy francia foldon vagyok, egeszen pontosan Orleans-ban. Az elozo ket nap (igazabol bo egy nap) Daniaban nagyszeru volt. A legfiatalabb gyermekem - egyedi, maskeppen mohawk hajviselete ellenere - mit sem valtozott, sot inkabb fejlodott. Tetszik az az iskola. Es tetszett az ido is: 25 fok korul, giccses tengerparti naplementevel.
[Ide egyszer teszek majd egyszer egy kepet, bizonyitekkent][A bizonyíték]
De mivel a Camino a fo cel, vasarnap reggel elhagytuk Daniat, hogy egy egeszsegeset szivjunk (bocs, de nem lehet maskeppen) nemetfoldon. Nem ertem, hogy mit keresnek az utakon vasarnap delelott, de akkora volt a dugo, hogy kenytelenek voltunk az autopalyan kivul haladni. Szep volt, de lassu. Ha meg autopalyara kerultunk, azt biztos felujitottak. Ugyhogy a tervezett este 8 helyett 10 korul ertuk el Parizst. Es itt kovetkezett a melypont. Ehhez ket filmet javasolt elozetesen megnezni: Gyuruk ura es a 13. harcos.
Ugyanis beleszaladtunk egy olyan viharba, amihez kepest Frodoek napsutesben setaltak. 5 perc alatt csendes naplementebol a pokol kozepen talaltuk magunkat: sotetseg, szakado eso, villamok. Ez igy semminek hangzik, de az elottem meno lampajat alig lattam, teljes ablaktorlo sebesseg mellett. Az utat is csak annyira, hogy a savon belul maradjak. Ket dolog segitett: a villam, mikor bevilagitott mindent es a szemkozti negy sav tuzkigyoja: 25 km-en, hegyen-volgyon keresztul alltak-araszoltak a kocsik elore Parizs fele. Ill. ok utana is alltak-araszoltak meg hosszu kilometereken at, de mi mar tudtunk haladni, hogy vegre megerkezzunk ide, Orleans-ba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése