Valamikor két-három évvel ezelőtt vált számomra kézzelfoghatóvá, hogy az addigi életem alapvetően meg fog változni.
Talán az új lakásunk volt az első jel: egy csendes, nyugodt környékre költöztünk, közel a természethez. De ekkor már kezdtek "elfogyni" a gyerekek is: a legidősebbnek közeledett az államvizsga, egyre kevesebbet volt otthon. A középső az érettségi után Izlandon kereste a boldogulását, előbb dolgozott, majd belekezdett egy egyetembe. A legfiatalabb pedig nyakig volt a legkeményebb kamaszkorban. Egyikük sem igényelte - vagy viselte el - azt a fajta törődést, amit a korábbi 15-20 évben kaptak. Szóval hirtelen sok szabadidőm lett, de konkrét cél nélkül.
Ebbe a kissé légüres térbe csöppent bele a Camino. Korábban nagyon keveset tudtam róla. Hallottam egy-két emberről, aki zarándoklaton volt hetekig, olvastam Tolvaly Ferenc könyvét, de ezek csak a szokásos ismeretek, élmények maradtak. Azután egyszer internet szörfözés közben rábukkantam egy blogra. Nem pont az én világom volt, de volt benne valami, amiért el kellett olvasnom.
Innentől kezdve nem volt megállás. Mintha minden a Caminóról kezdett volna szólni: blogok garmadája, rádió, tévé és könyvek. Hívott az út. Nem volt kérdéses, hogy menni kell, mindössze a maradék egymillió kérdésre kellett választ találni: kivel, hogyan, miből és mikor,...?
Mindennek két éve. Ez alatt az idő alatt tisztázódott (remélem) minden. A feleségemet is szép lassan elkapta a láz, úgyhogy közösen vágunk bele. Fizikailag "teszteltük" magunkat és a felszerelésünket az Országos Kéktúrán (eddig 300 km-t teljesítve), a hat hét szabadságra az ígéretet mindketten megkaptuk, az anyagi fedezet is úgy tűnik, rendben lesz.
Úgyhogy pillanatnyilag ott tartunk, hogy 75 nap múlva elindulunk itthonról, hogy öt nappal később, június 8-án megtegyük az első lépést Saint-Jean-Pied-de-Port-ból Santiago de Compostela felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése